Mivel a hétvégi kisházban töltött időm nagy részét (az első pár napban mindenképp) alvással töltöm, elkezdett foglalkoztatni, hogy mennyi alvásra van szüksége egy átlagembernek és mi kell ahhoz, hogy a legoptimálisabb környezetet ki tudjam alakítani az alváshoz. Azt, hogy miért is fontos megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, talán senkinek sem kell hosszasan ecsetelnem -saját bőrünkön tapasztaljuk meg az átdolgozott vagy átmulatott éjszakák hatását-, de az a tény meghökkentett, hogy egy átlagos felnőttnek napi 8-8,5 óra alvásra van szüksége. Ez persze életkortól, érzelmi állapottól, egyéni igényektől, akár még évszaktól függően is változhat, de ha kiszámoljuk, akkor napunk ⅓-át illetve évente 2920 órát alvással töltünk! Ha valamire ennyi időt fordítunk és ilyen fontos, akkor az megérdemli a megfelelő környezetet. Éppen ezért nemcsak “hétköznapi” lakunk, de a hétvégi házunk hálószobája is megérdemli, hogy szakszerű kezekbe kerüljön!
Az alvás a hétköznapjainknak is részét képezi, de igazán a pihenés napjaiban, heteiben kap teret. A Harvard Orvosi Egyetem kutatásai kimutatták, hogy számos fiziológiai folyamat csak alvás közben tud működésbe lépni. Ilyen többek között az izomnövekedés, a szövetek regenerálódása, a proteinszintézis és a növekedési hormonok is ebben a fázisban aktivizálódnak a legnagyobb hatékonysággal. Az sem elhanyagolható tény, hogy az agy alvás közben dupla annyi sejtet tud regenerálni, mint éber állapotban. Ez alapján a legaktívabb embereknek van szükségük leginkább a kielégítő mennyiségű és minőségű alvásra.
Nézzük meg, hogy milyen térre is van szükségünk, ahhoz, hogy az optimális körülményeket biztosítsuk!
Teremts nyugodt légkört! Sokszor van az, hogy minket már kivetett az ágy, míg párunk még húzná a lóbőrt. Ahhoz, hogy az “ébren levők” ne zavarják az álmodókat, a hálószoba elkülönítésével nagyban hozzájárulhatunk. Legyen tehát elkülönítve az alvás tere a hétvégi házban is, de ne érezzük magunkat bezárva. Külön szintre emeléssel, ötletes térelválasztókkal, rendszerekkel változatos módon oldhatjuk meg a hálókérdést.
A fény mennyisége sem elhanyagolható, ha a pihentető környezet és a nyugodt alvás titkát kutatjuk. Nincs is annál jobb napindító, ha szó szerint hasunkra süt a nap! Ha nagyméretű ablakok segítségével szeretnénk minél közelebb hozni magunkhoz a természetet és a kinti környezetet, akkor gondoskodjunk megfelelő sötétítőkről, így a korán kelő nyári nap se zavarja meg az álmunk. A jól megválasztott ablakok nagyon fontosak a friss levegő szempontjából is. Sokkal többet ér az alvás, ha az friss levegőben teheted.
A mesterséges fényforrások minőségére és jó elhelyezésére is érdemes figyelmet fordítani. A hálótérben elhelyezett lámpák hozzájárulnak a nyugodt légkör kialakításához, de egy jó olvasólámpa is nélkülözhetetlen a hétvégi pihenés alatt!
Milyen a jó ágy? Vessünk véget a kempingágyak korszakának! Nem is értem, hogy hogyan képzelhették, hogy ezen a kis kinyithatós ágyon ,ami ha váratlan vendég érkezik és nincs már szabad hely éjszakára, végszükség esetén kielégítő megoldás lehet, bárki több éjszakán keresztül aludni tud. Az alvás lételemünk, fontosabb még az élelemnél is, miért vonnánk meg magunktól a megfelelő fekhelyet?
Pakolj és rendezz! A hétvégi házban éppúgy rendnek kell lennie, mint városiban és itt is szükségünk van az évszakhoz és időjáráshoz megfelelő öltözékre, ágyneműre és még sorolhatnám. Egy belsőépítészetileg jól kialakított hétvégi ház rövid időn belül második otthonunkká válik, sőt lehet, hogy az első számúvá, ezért fontos odafigyelni ezekre az apró részletekre, amik nagyobb mértékben hozzájárulnak a kényelmünkhöz, nyugalmunkhoz és komfortérzetünk kialakításához, mint azt első pillanatra gondolnánk. A jó szekrény és pakoló rendszer logikusan átgondolt fachokkal rendelekezik, nem foglal el több helyet a térből, mint az feltétlenül szükséges.
Színezd ki! Lehet a kedvenc színed a pulóvereden a magenta, de nem biztos, hogy a hálószobád színének is ezt kell választanod. Tudom, csukott szemmel, sötétben mindegy hogy milyen színű az a fal, de szakemberek véleménye szerint a lefekvés előtt látott utolsó szín elkísér minket az éjszaka során és hatással van ránk ekkor is. A nyugodt álomhoz és pihentető alváshoz megnyugtató környezetre van szükség, ehhez pedig a színek is hozzátartoznak. Egy 2013-as brit kutatás szerint azok a kísérleti alanyok aludtak a legtöbbet, akik kék szobában aludtak. Kék az ég és kék a víz is, mindkettő látványa nyugalommal áraszt el minket. Bár ez a szín került az első helyre a rangsorban, nem kicsi a paletta, meglepődnél, hányféle kék létezik és persze egyéni ízlésedhez is kikeverhetők a színek.
Ízlések és pofonok! A korábbi cikkekben már többször volt róla szó, hogy egy jó belsőépítész nagy segítséget tud nyújtani abban, hogy a vidéki házad, a második otthonod is téged tükrözzön, rád legyen szabva. A belsőépítész nemcsak “divattanácsadó”, aki tisztában van a legújabb trendekkel, vagy jó “szaki”, aki akkora ágyat csinál neked, amelyikről nem lóg le a lábad. A jó belsőépítész a te stílusodat önti formába, így a lakóteredben is nyugalomra találsz. Így van ez a hálószobával is, sőt, mivel itt töltjük el a napunk ⅓-át, fontos, hogy ne egy divat által diktált környezetben legyünk, hanem olyan térben, ami egyéniségünket tükrözi, ahol fesztelenül lehetünk. Itt aztán senki nem von felelősségre, hogy miért ilyen színű a fal, vagy milyen a szekrénysor. Vállald saját egyéniséged!
A vidéki ház tervezése, építése nagy kaland, de a végén, ha elkészül hihetetlen élmény birtokba venni és fantasztikus, amikor minden alkalommal rácsodálkozol, hogy minden a kezedre áll a konyhában, hogy milyen gyorsan lelassulsz, ha megérkezel és milyen jól esik az alvás az itteni hálódba. A vidéki házad bizony a második otthonod, engedd meg magadnak a legjobbat és terveztesd meg álmaid házát.